×
9.27. péntek 23:00 → Egész ház
Turbina Psytek w/ Boshke Beats

TURBINA PSYTEK #1

w/ X-DREAM (Boshke Beats)

 

°º¤ø,¸¸,ø¤º°`°º¤ø,¸,ø¤°º¤ø,¸¸,ø¤º°`°º¤ø,¸

 

Létezik a techno és a trance között egy misztikus sweet spot, a zenei eseményhorizonton lebegő élménykapszula, amit még a 90-es években néhányan a tudtukon kívül létrehoztak. Ebben az az Aurora Borealis színeiben játszó, műfajhibrid szingularitásban a hangok impulzivitása a végtelenbe nő, az idő és a tér általunk ismert fogalma összeomlik, hogy átadja a helyét a különleges, minden kereten kívül álló, illetve dehogy álló, jóval inkább higanyszerűen mozgó és morfolódó anyagnak, amit ma már úgy hívunk: psytechno.

 

Marcus C. Maichel és Jan Mueller, vagyis az X-Dream ennek a zsánernek az őslordjai, akiknek a zenéje ugyan meghagyja a goás tartószerkezeteket, azokra mai sound designt szegecsel, majd összetéveszthetetlen zenei aurát épít rájuk, pszichedelikus elemekkel körbefogva. Örömünnep, hogy vendégül láthatjuk őket, és az is, hogy a klubszoba falait pedig a gyors és sötét ritmusok tágítják ezen az estén, ami végül úgy lesz reggel, hogy észre sem vesszük.

 

°º¤ø,¸¸,ø¤º°`°º¤ø,¸,ø¤°º¤ø,¸¸,ø¤º°`°º¤ø,¸

 

⚛︎ MAIN ROOM (Psytechno/Techtrance) ⚛︎

X-Dream (Boshke Beats)

Alex Tolstey (Boshke Beats)

Tsu (Ozora Festival)

Katamii xxx Subotage (Ozora Festival / Boshke Beats / INOTA)

 

⚛︎ CLUBROOM w/ Psybaba Allstarz (Darkpsy/Hitech) ⚛︎

Irgum Burgum (Psybaba Records)

Chemical Spoon (Psybaba Records)

Tündérke (HungalienZ)

Jegyvásárlás

Early Bird: 3500 Ft

Elővételes jegy 1.: 4500 Ft

Elővételes jegy 2.: 5000 Ft

Elővételes jegy 3.: 6000 Ft

Helyszínen éjfél előtt: 6000 Ft

Facebook esemény

Közelgő események