×
11.18. csütörtök 18:00 → Nagyterem
Kikeltető Második Klubest
Aviary / Hegedű Józsi / Human Ramen / Towpe

Idén ősszel négy klubesten mutatjuk be a 2021-es Kikeltető legizgalmasabb felfedezettjeit a Turbinában.

TÁMOGASD A KERET BLOGOT ÉS A KIKELTETŐT: https://keretblog.hu/donate/

AVIARY
Az Aviary sötét hangulatú, elektronikával vegyített rockzenéjük feszült és izgalmas. Tavaly év végén jelentkeztek új zenékkel, a király hangzásuk annak is köszönhető hogy a teljes produkciós munkát felvételtől a keverésig ők végzik.

HEGEDŰS JÓZSI
A 24 éves, szabadkígyósi születésű, napközis tanárként dolgozó Hegedűs Józsi immár tíz éve írogat dalokat egyszálgitárra, melyeknek lírai melankóliáján Cseh Tamást öröksége érződik, bár saját bevallása szerint „az Ördög, vagy a Szentlélek, vagy mind a kettő sugdossák, meg dudorásszák” őket a fülébe. Legnagyobb közönség előtt eddig az Eucharisztikus Kongresszuson léphetett fel, de igazán a zene által teremtett közelség, közösség a fontos számára. Jelenleg társakat keres, hogy zenekart alapítva új szintre emelhesse produkcióját.

HUMAN RAMEN
Idén nyáron nagyot szólt a ‘yes no yes’ című debütáló albumuk, az emo/indie punkot művelő, többek közt Camp Koala, Umreti Fit és Észlelés-tagokból álló Human Ramen pedig azóta végigjárt egy csomó fesztivált és klubot, ahol kivétel nélkül megtáncoltatták a közönséget. Kíváncsian várjuk, mi lesz a következő dobásuk.

TOWPE
Dóczi Peti szólóprojektjével az év elején kezdte bontogatni szárnyait, azóta nemrég megjelent első EP-je is, amivel bővebben foglalkoztunk megjelenésekor. Egyszerre nosztalgikus mégis jövőbe mutató, álomszerű downtempo popot játszik, ami akár a tengeren túlról is jöhetne. Élőben két fővel fog kiegészülni, hogy a soksávos hangzást át tudja adni. Ha szürreális beatekre szeretnél ellazulni csekkold az anyagait.

A fokozódó járványhelyzetre való tekintettel a koncertek alatt, zárt térben mindig legyen rajtad maszk. Belépés csak érvényes védettségi igazolvánnyal.

JEGYÁR: 2000FT
ELSŐ 50 ÉRKEZŐNEK: 1500FT
BÉRLET, MIND A NÉGY KLUBESTRE: 6000FT

Jegyvásárlás csak a helyszínen
Facebook esemény

Közelgő események