×
4.05. péntek 19:30 → Klubszoba
Liana vendég: Okos Viola
Liana
A idei Fülesbagoly tehetségkutató győztes Liana zenekar 2022-ben indult, saját magukra dreamfolkpopként hivatkoznak. Zenéjükre a népzene, a varázslatok világa ugyanúgy hatással van, mint a soul, a pop, vagy a klasszikus zene. Első daluk, a ‘Vadrózsabogár’ 2022. decemberében látott napvilágot. Ezt követően további két single-t (Éjszaka, Tengermély) jelentettek meg, majd 2023 áprilisában debütált első, hat számos EP-jük, ’Harmatszülte’ címen. Mind a single, mind a lemez dalainak produceri és hangmérnöki munkálatait Sashegyi Soma (The Anahit) végezte. Amellett, hogy megnyerték a 2023-as Fülesbagoly Tehetségkutató versenyt, a zenekar énekesnője, Kató Lilla a legjobb énekes díját is elvihette. ‘A háztetők felett’ című dalukkal bejutottak A Dal 2024 elődöntőjébe.
Okos Viola
Okos Viola az Odd ID (Ethnofil), a Makám Quartet, és a Fuvalom Énekegyüttes énekese és hangszerese gyermekkora óta foglalkozik zenével, családja révén a népzenén keresztül ismerkedett meg a színpaddal. A népzenén kívül számos más zenei műfaj is hatott rá, előadóművészként a könnyűzenei stílusokban is alkotott.
Az Odd ID/Ethnofil zenekarnak 13 éve tagja, ahol az ethno, progresszív, elektronikus elemeket sajátos hangzásvilágban ötvözték és ma már magukat „post-pop” -ként aposztrofálják.
2023-tól Krulik Zoltán egyik formációjának, a Makám Quartet-nek az énekese – hegedűse, valamint a Fuvalom népi a capella együttes tagja. Néhány éve szólóban is rendszeresen előad.
Idén első szóló albumát jelentette meg, egy folk ihletésű EP-t Amerre én járok címmel. A kislemez anyagán a népdalok és népi elemek mint motívumok jelennek meg az alternatív stílusú közegben, amelyben az énekhangon túl koboz, gitár, hegedű és egyéb perkusszív hangszerek szólalnak meg. Az EP zenei anyagát maga vette fel és editálta saját eszközein, a felvételeket saját stúdióeszközeivel „alkotói elvonulások” során rögzítette. A debütáló EP-hez vizuális anyag is társult, Nagy Eszter Fruzsinával együtt forgattak, amiből az EP dalainak képi világa is született. A létrejött zenei darabokat letisztult, merengő, atmoszferikus világ jellemzi.
Jegyvásárlás

Jegyek:
1.500,- early bird (korlátozott számban)
2.000,- kedvezményes
2.500,- a koncert napján

Facebook esemény

Közelgő események