A goshiwon egy aprócska hálószoba, ami alapvető szükségletekkel van felszerelve, így lényegében komplett élettérként funkcionál Koreában. Többnyire egy ágyat, íróasztalt, gardróbszekrényt, hűtőt és tévét zsúfolnak be alig 4-5 négyzetméterre. A legjobb az egészben az – azon túl, hogy az ágyadban fekve ajtót tudsz nyitni az ételfutárnak -, hogy a papírvékony falaknak köszönhetően nem érzed magad egyedül. És mégis.
Úgy éreztem én is egy goshiwonban élek, amikor megismerkedtem a karantén és a szociális távolságtartás gyakorlatával. Nem csak arra nyílt lehetőségem, hogy újraértelmezzem az idő kérdését, hanem a fel nem tett, de engem foglalkoztató önismereti kérdésekre még válaszok is érkeztek „odaátról”, vagyis a szomszédból. Feltörtek bennem a „paneldzsungel kölykében” azok a gyerekkori emlékek, amik a kis élettér okozta abszurd helyzetekből adódtak, én pedig nevetni kezdtem. És rájöttem, hogy így minden sokkal könnyebb és elviselhetőbb.
Összegyűjtöttem hát az élményszerű álmaimat és az álomszerű élményeimet a karantén – lét kisebb és még kisebb stációiról, hogy megosszam veled. Csak a hashtag le ne maradjon!

Alkotó/ előadó: Bot Ádám
Alkotó munkatársa: Lakos Fanni
Mentor: Ladjánszki Márta
Támogatók: Nemzeti Kulturális Alap, Imre Zoltán Program Ideiglenes Kollégium, L1 Egyesület, Zikkurat Projekt Kulturális Egyesület, Movein Stúdió, Sín Művészeti Központ, Bakelit Multi Art Center

Külön köszönet: a szomszédaimnak